A szomszédom osztotta meg velem ezt a trükköt: azóta a sütőm ragyog, a zsír, és a kosz 30 perc alatt eltűnik

Habár, a sütőt napi szinten használjuk, mégis rettentő nehezen vesz minket a lélek arra rá, hogy időben kitakarítsuk. Mondhatni, hogy ez az első konyhai tárgy, amely a „kényes” dolgok közé sorolandó, mivel nagyon könnyen rá tudnak égni a zsír-és olaj maradványok, valamint a makacs szennyeződéseket is eléggé nehezen engedi el. Épp emiatt a tisztítása nehéz feladatnak számít, azonban, most elhoztunk neked egy olyan trükköt, amit még a szomszéd osztott meg velem, s el nem hiszed, hogy mennyire hatásos!

A sütő takarítása

Nem véletlen, hogy a sütőt sokan a háztartás egyik legnehezebben takarítható készülékének tartják. Mégis létezik egy kifejezetten hatásos, természetes megoldás, amellyel a legmakacsabb szennyeződések és a ráégett ételmaradékok is könnyedén eltávolíthatók. Az egyik legolcsóbb és meglepően hatékony segítség a durva szennyeződések ellen a citrom. Érdemes bevetni, hiszen erős zsírbontó és baktériumölő hatással rendelkezik. Emellett antibakteriális, antiszeptikus és fényesítő tulajdonságai is vannak, így a sütőben lévő makacs foltokkal is gond nélkül elbánik. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy természetes savtartalma révén kiválóan oldja a zsírt és a ráégett ételmaradványokat. Ez a citrom igazi ereje és hatása.

Így érdemes elkezdeni

első lépésként melegítsd elő a sütőt 250 fokra.
Amíg a sütő felmelegszik, készíts elő egy hőálló edényt, ez fontos, mert más edény könnyen megrepedhet, majd töltsd meg csapvízzel. Ha ezzel megvagy, vágj fel egy citromot három részre, facsard bele a levét a vízbe, a citromdarabokat pedig tedd közvetlenül az edénybe. Fogd meg, helyezd az edényt a sütőrácsra, és hagyd a keveréket nagyjából 30 percig a sütőben. Arra különösen figyelj, hogy a folyadék ne forrjon fel, mert akkor több lesz a takarítanivaló. A citrus és a víz együtt azért hatékony, mert bepárásítja a sütőt, természetes zsíroldóként működik, és felpuhítja a lerakódásokat.

Amikor letelt az idő, kapcsold ki a sütőt, és hagyd a vizet néhány percig hűlni bent, ügyelve arra, hogy ne égesd meg magad. Miután kivetted az edényt, áztass be egy szivacsot forró vízbe, majd töröld át vele a sütő ajtaját, a rácsokat és a belső falakat, amíg szép tiszták nem lesznek. Én általában a dörzsis felét használom, és meglepően jól működik, ráadásul teljesen vegyszermentes megoldás.

Ez az egyszerű trükk bőven elegendő ahhoz, hogy a sütő újra tiszta és fényes legyen. Nincs szükség erős vegyszerekre vagy hosszas súrolásra, elég hozzá egy kis citrom és víz. Érdemes kipróbálni, ha te is szeretnél egy újszerűen tiszta sütőt az otthonodban, az eredmény biztosan nem marad el.