Ahogy beléptünk a januárba, s jól teleettük magunkat az ünnepi forgatagban, úgy kerülnek elő egyre inkább a súlyzók, a kondi bérletek, és a különböző diétás könyvek, receptek is. Azonban, minél inkább gyorsan szeretnénk megszabadulni a felszaladt feleslegtől, annál inkább jelenthet veszélyt a szervezetünk számára. Most eláruljuk, hogy hogyan tudod egészségesen, és hatásosan leadni a plusz kilókat a „villámgyors” diéták helyett.
Hogyan fogyjunk le hatékonyan?
A január szinte mindenkinél arról szól, hogy hogyan tudnak a leggyorsabban lefogyni, s egyre jobban kerülnek elő a kondi bérletek is, amelyek aztán az idő múlásával mind elfelejtődnek, „különös” indokokra hivatkozva. Ilyenkor képesek vagyunk beleesni abba a nagy hibába, hogy különböző fogyasztó teákra, fogyasztó tablettákra, vagy zérós üdítőkkel tömjük magunkat, s ezzel talán többet ártunk, mint segítenénk vele.
Tudatos életmódváltás
Ha a cél az azonnali fogyás, akkor azt azonnal hesegessük el a fejünkből, mivel egyáltalán nem jó út, ha azt tűzzük ki célul magunk elé. Ugyan a fentebb említett fogyasztó teák stb, segíthetnek, ám semmi válthatja fel a tudatos életmódváltást, amellyel hosszútávon többet tehetünk az egészségünk megőrzéséért, mint bármi mással.
Hogyan kezdjünk bele az életmódváltásba?
- Elsőnek is, tűzz ki reális célokat magad elé.
- Apró lépésekkel kezd, mint például a több folyadékivással.
- Alakíts ki rendszerességet a napi rutinodban.
- Figyelj a kiegyensúlyozott, választékos étkezésre.
- Mozogj rendszeresen, azonban, olyat válassz, amit te is élvezettel csinálsz.
- Aludj eleget, hiszen a nyugtató alvás létfontosságú.
- Ne siettesd a fogyást, mindent a maga idejében.
A tartós, hosszútávó életmódváltáshoz ezek a fenti szempontok elengedhetetlenek! Emellett fontos kiemelnünk, hogy a rostban gazdag étkezés, a sok fehérjebevitel, illetve a stabilan kordában tartott vércukorszint is rengeteget dob a latba.
Bőven elég heti fél, esetlegesen egy kilót leadnunk magunkról, hiszen az az ideális, sőt, az egészséges fogyás legjobb üteme! Ne higyjünk a gyors fogyást reklámozó diétáknak, mivel az életmódváltást semmi sem körözheti le a fogyásban.
